2015. március 11., szerda

3. rész - Hidegvér

3. rész
Taehyung lábujjhegyen settenkedett végig a házak között, minden útszakasz végén megállva, hogy kikukkanthasson az épületek mögül. Csak akkor indult tovább, mikor biztosra vehette a biztonságát, ám még akkor se vette gyorsabbra a tempót, lassan, de biztosan haladt a cél felé. A cél felé, ami egy közeli garázst jelentett. Ő és Hoseok nem ismerték a város eme környékét, így kénytelenek voltak a megmaradt emlékképekre hagyatkozni, amiket menekülés közben szereztek. Mindkettejüknek egy elhagyatott garázs rémlett leginkább, s nem emlékeztek, hogy bárkit láttak volna körülötte. Így egyértelművé vált, Taehyung hol ejti meg legelső portyáját. A biztonság kedvéért magához vett egy kést, bármi történhet alapon, s nadrágzsebe rejtekében mindvégig azt szorongatta.
Egyelőre nem volt rá szüksége. Az utat sértetlenül megúszta, a garázsnál pedig kisebb megkönnyebbültséget érzett. Ám tudta, hogy a java még hátra van, nem mert megpihenni és fellélegezni. Először végigfixírozta az első épületet, ami a szeme elé tárult. Méretéből adódóan egyből magára, a gépkocsitárolóra tudott asszociálni, de nem vehette biztosra. Be kellett néznie az ajtón, amit csak egy hatalmas nyelés és mély lélegzetvétel után tudott megtenni. Lassan lépett közelebb a nehéz fémlaphoz, s izzadt tenyerét remegve tapasztotta a hideg felületre. Megpróbálta óvatosan beljebb nyomni, de az ajtó nem mozdult. Akkor sem, mikor Taehyung erőteljesebben próbálkozott.
– Francba – morogta a lehető leghalkabban.
Más megoldást kellett találnia. A háború már az első napokban megkövetelte az emberektől a találékonyságot, a bátorságot, a talpraesettséget, Taehyungnak pedig most mind a háromra szüksége volt. Szemöldök ráncolva körbepillantott, hátha rábukkan valami segítségre, s mikor konstatálta, hogy van még egy épület a garázs mögött, agytekervényei fájdalmas munkálatba kezdtek. Szemei ide-oda cikáztak segítség után kutatva, míg végül tekintete meg nem állapodott a garázs melletti raklapokon. Gondolkodás nélkül mászott fel rájuk, ügyelve, hogy a lehető leghalkabb legyen minden mozdulata. Apró ugrást megkísérelve nyújtotta ki kezeit a tető felé, ujjai pedig erőszakosan kapaszkodtak bele a perembe. Lábaival mocskos nyomot hagyott az épület szürke felületén, mikor feljebb tornázta magát, majd egy pillanatra meg is állt, hogy körbepillanthasson a tetőn.
Tiszta volt. Taehyung nagyot nyögve kapaszkodott fel, s mikor talpa biztos talajt ért, rögvest a szemétkupacok felé sietett. Ő maga sem értette először, miért van ennyi minden egy tetőn, de aztán arra gondolt, lehet, ő is ide rejtene pár dolgot, „ugyan ki keresgélne ilyen helyen?” alapon. Zajmentesen kotorászott a fadarabok és kövek között.
Folyt a homlokáról a verejték. Minden pillanatban retteget, hogy észreveheti valaki, s bármikor rátámadhat, vagy egyszerűen csak kap egy golyót a fejébe, s vége mindennek. Nem akart erre gondolni, de képtelen volt elűzni a rémképeket. Úgy vélte, jobb félni, mint megijedni, de tartott attól, hogy egyszer a félelem olyannyira lebénítja, hogy az életébe kerülhet.
Remegő kezekkel ásott mélyebbre a romok között, mikor ujjai valami műanyag dologba ütköztek. A remény sugarai azonnal felcsillantak a szemeiben, s mikor kihúzta a vizet a szemétből, legszívesebben elsírta volna magát. Ám nem állhatott meg. Ételt és gyógyszert kellett még szereznie. A flakont gyorsan táskája mélyére dobta, majd átfésülte a maradék romhalmazt. Ám az sajnos nem hozott eredményt, így Taehyung kénytelen volt megkísérelni a garázzsal szemben álló házat. Guggolva lépett közelebb a tető túlsó pereméhez, hogy onnan pillantson le.
A terület tiszta volt. Egy lelket se vélt felfedezni, így Taehyung vett egy száznyolcvan fokos fordulatot, megkapaszkodott a szegélyben, s átlendült fölötte. Cipőjének orra fájdalmasan koccant a betonfallal. A fiú nagyokat pislogva tekintett le, hogy lássa, van-e valami lábai alatt, amin landolhat, de csak a föld éktelenkedett alatta. Taehyung mély levegőt véve engedte el a tetőt, lábai pedig rögvest felordítottak a kíntól, mikor az ellenállás megfeszítette minden izmát.
– Állj meg ott, ahol vagy! – Az ismeretlen hang megfagyasztotta Taehyung vérét ereiben. A fiú enyhén remegve fordult meg, hogy lássa társaságát. – Ne mozdulj!
Egy fiú állt vele szemben. Nem sokkal lehetett Taehyungnál idősebb, legalábbis sötétvörösre festett haja meglehetősen fiatalította. Ám szemeiben ragyogó elszántság, marcona és heroikusság sugallta, mennyi mindent megélt már. Eme tekintet rezzenéstelen arcával párosulva ijesztő, már-már horrorisztikus összhatást nyújtott. De a legrémisztőbb dolog a fegyver volt kezei között. Egy shotgun, hangtompítóval felszerelve.
– Ki a franc vagy te? – A fiú hangján érzékelhető volt, hogy ha nem kéne csendben lennie, legszívesebben ordítana.
Taehyung szíve szerint visszakérdezett volna, de a fegyver látványa torkára égette szavait. Honnan szerezhette? Csak ez a kérdés cikázott a fejében.
– Tudod, mit? Nem érdekel – emelte feljebb a shotgun-t a srác. – Húzz el innen!
– Mi van? – pislogott Taehyung, de sokkal inkább a saját száján kiejtett kérdés lepte meg. Nem állt szándékában lelövetni magát. – Mármint… Muszáj ételt és kötszert, vagy legalább gyógyszert szereznem. A barátom megsérült, és…
– Figyelj, srác! – sóhajtott az ismeretlen, félbeszakítva őt. – Míg eldöntöm, mit csinálok veled, adok egy jó tanácsot. Soha ne mondd el másoknak, milyen körülmények között vagy te és a hozzád tartozók! Vagy felhasználják ellened, vagy szimplán csak telibe fogják szarni. Ahogy én is. – Az utolsó mondatnál kattant egyet a fegyver kezei között, Taehyung pedig automatikusan hátrált egy lépést. Akkor a fiú kikerült látóteréből kissé, s így már nem takarta ki annyira a két embert, kiknek láttán Taehyung szemei a kétszeresükre dülledtek.
– Őket… – dadogta – őket te ölted meg? – bökött fejével a két vérben fekvő holttestre, mivel kezeit még mindig felemelve tartotta.
– És ha igen? – vonta fel egyik szemöldökét a vörös hajú. – Te is így fogod végezni, ha nem fogod be és nem takarodsz el.
Taehyung reakció helyett inkább jobban szemügyre vette a holttesteket. Mindkettőben férfit vélt felfedezni. Az egyiknek egy lyuk éktelenkedett homloka közepén, így Taehyung biztosra vehette, hogy a rá fegyvert fogó fiú jó célzó. Ám a másik áldozattal nem golyó végzett. Hasa fel volt metszve, ahonnan különböző bensőségek folytak a padlóra, s színezték át a betont, Taehyungot pedig azonnal elfogta a hányinger. Csak akkor érezte meg a szagot igazán.
Merengéséből egy halk lövés zökkentette ki. A golyó alig pár centiméterre ért földet mellette. Ijedten ugrott félre, majd tekintetét az ismeretlenre emelte. A fiú íriszeiben elszántság és offenzíva csillogott. Látszott rajta, hogy bármikor képes lenne megölni Taehyungot, és ezúttal is szándékosan lőtt mellé.
– Nem szólok még egyszer – suttogta hidegen. – Ha nem akarsz betonfesték lenni, takarodj el innen!
– Jól van… bocs – nyögte ki végül Taehyung, s kissé félve, de sarkon fordult.
Verejtékezett. Nem tudta kiverni fejéből a gondolatot, miszerint a fiú hidegvérrel és hezitálás nélkül lelőhetné. Hiszen háttal állt. Nem láthatta, mi történik mögötte. Csak egy pillanatba telne, s az élete véget is érhetne.
Ám az ismeretlen fiú nem lőtt. Taehyung sértetlenül hagyta el a garázs területét, ahonnan már-már futva indult meg menedékhelye felé.
– Végeztem, Yoongi – zendült fel egy halk, de határozott hang a fegyveres háta mögül. – Több dolgot már nem bírok el.
– Oké. – A fiú csak ennyit mondott. Rá se nézett társára, megindult az ellenkező irányba. A másik egy ideig felvont szemöldökkel követte őt tekintetével, majd egy vállrándítással megindult utána. Nem vette szívére ezt a lekezelő, flegmatikus stílust, az utóbbi napokban már sikerült hozzászoknia. Úgy vélte, egy háború közepén a faragatlan modor legyen a legkisebb baja.
– Te nem hozol semmit? – zárkózott fel társa mellé.
– Nem – lendítette át vállán a shotgunt. – Eleget dolgoztam ma.
– Ki volt az az ismeretlen fiú?
– Honnan tudjam, Jimin? – csattant fel Yoongi, s szikrázó szemekkel elkapta a másik tekintetét. – Nem kérdeztem a nevét, mert rohadtul nem érdekelt.
– Bocs, hogy megkérdeztem – horkantott fel a Jimin névre hallgató fiú. – Örülök, hogy nem ölted meg.
– Ch – vigyorodott el féloldalasan társa. – Majd legközelebb.
– Azt a két férfit is szükséges volt? – Jimin hangja félúton elhalt. A fiú nem válaszolt neki. Jimin úgy érezte, őt sokkal jobban megviselte a dolog, pedig nem is ő végzett azzal a két ártatlan civillel. Barbár dolognak tartotta, amit társa művelt velük, de nem tette szóvá. Kissé félt Yoongitól. Hiába voltak együtt már három napja, a mérhetetlen offenzíván semmit nem tudott róla. Ám abban biztos volt, hogy gondolkodás nélkül megölné őt is, ha muszáj volna.
Jimin nem kezdeményezett további beszélgetést. Nem igazán jöttek ki Yoongival, teljesen más világot éltek a háború előtt, ami most kidomborodni látszott. Habár az idősebbik semmit nem mesélt magáról, Jiminnek volt néhány ötlete, mivel foglalkozhatott, mikor még éltek, s nem csak lélegeztek. Talán katonának készült. Talán rendőr volt. A bérgyilkos szakma is megfordult már a fejében, de inkább elvetette az ötletet.
Némán baktatva tették meg a „hazafele” vezető útjukat. Yoongi amúgy sem volt az a beszédes fajta, Jiminnek pedig nem volt kedve bájcsevegni. Óvatosan közlekedtek a mellékutcákban, elkerülve a többi civillel való konfrontálódást és az esetleges halált. Az idősebbiknek szeme se rebbent, ha elsüvített a feje mellett egy golyó, határozottan haladt előre. Úgy tűnt, számára irreleváns, hogy társa él-e, vagy hal. Ám Jiminben tartotta a lelket és fokozta állóképességét a kényelmetlen matracának gondolata. Le akarta tenni nehéz táskáját. Pihenni vágyott. Jó kondícióban volt, de még neki se volt kellemes nagyjából harminc kilóval kerülgetni a holttesteket, a lövedékeket, a romokat.
*
– Megjöttünk – szólalt meg Yoongi háta mögül Jimin. Az idősebbik nem jelentette be érkeztét, unottan levágta az előszobába a fegyverét és a táskáját, s egy szó nélkül elsétált csapatuk harmadik tagja mellett. Elvett egy fehér dobozt az asztalról, majd egyenesen a létra felé vette az irányt, ami a hálószobájuk felé vezetett.
– Összevesztetek? – érdeklődött a fiú, bár beszédét meglehetősen nehezítette az ajkai között füstölgő cigaretta. Jimin csak szemét forgatva sóhajtott egyet, majd ő is lerakta a táskáját. – Inkább ne is kérdezzem, mi? – horkantott a srác.
– Tudod, hogy milyen – ült le társa mellé egy roskadt székre, s lábait négyes alakba rendezte. – És fogadjunk, hogy most is telefüstöli a hálószobát, csak hogy ne tudjak majd aludni.
– Lehet.
– Min ügyködsz, Namjoon? – hajolt közelebb a másikhoz Jimin, s érdeklődve figyelte a fiú minden mozdulatát és bámulatos kézügyességét.
– Egy asztalt próbálok összetákolni – pöccintette le a hamut Namjoon. – De nagyon rossz ez a gerenda, amit tegnap hoztál. Alig akar összeállni ez a szar! – Idegességében félrelökte a félkész asztalt, ami hatalmas puffanás kíséretében találkozott a szemben levő fallal.
– Hát bocs, de csak ezt találtam – ciccent fel sértődötten Jimin.
– Nem hibáztatlak – csóválta a fejét Namjoon. Egy hirtelen pillanatban elkapta Jimin bokáját, majd a fiú lábát kissé maga felé fordította. A fiatalabbiknak ideje sem volt megkérdezni tőle, mégis mit csinál, mert Namjoon már el is nyomta a megrövidült szálat a fiú cipőjének talpán, a csikket pedig a sarokba hajította a többi mellé.
– Nem értem, miért ott gyűjtöd őket – fintorgott a barna hajú. – Csak bűzölögnek, én pedig megfulladok tőle.
– Majd összetakarítom.
– Ja, persze.
– Történt kint valami rendkívüli? – érdeklődött Namjoon. Szemöldökét a homloka közepéig húzva várta a választ, de Jimin csak alsó ajkát harapdálta. Nem tudta eldönteni, hogy elmesélje-e az eseményeket. – Nyögd már ki! Mi történt? – türelmetlenkedett az idősebbik, mikor társa furcsa arckifejezése szemet szúrt neki.
– Yoongi megölt két és fél férfit – felelt végül, de ügyelt rá, hogy az említett személy nehogy meghallja őt.
– Mi az, hogy két és fél férfit? – lepődött meg őszintén a szőke hajú. – Szeretnélek megkérni, hogy érthetően magyarázz!
– Elmentünk a garázshoz, ahol belebotlottunk egy apába és a fiába. Nem akartak együttműködni, ahogy Yoongi sem. Hidegvérrel megölte őket, mikor a fiú kést rántott. – A gyilkosság említésénél Jimin tenyereibe temette arcát, hogy elrejthesse a megviseltséget, ami kiült rá. – Aztán újabb társaságunk akadt – beszélt maga elé. – Egy fiatal srác. Nem lehetett több húsznál. Yoongi nem ölte meg, csak eleresztett mellette egy golyót.
A két fiú közé fojtogató csend telepedett, amit egy apró nesz sem zilált szét. A rosszul elnyomott cigaretta füstje ráérősen szállingózott a meggyötört és a kiábrándult arc között. Namjoon nem tudta, milyen szavakkal illethetné az eseményeket. Egy háború közepén voltak. Irrelevánsnak tartotta a kiborulást. Ölsz, vagy megölnek. Nem volt más szabály, ami élhetett volna ebben a helyzetben.
– Hoztunk konzervet – törte meg a szürke némaságot Jimin, mikor a táskájához sétált. – De van itt még víz, alapanyag,És találtam egy kalapácsot is. Gondoltam, neked jól jöhet.
– Remek! – tápászkodott fel a térdein támaszkodva Namjoon. – Jobb lesz azt használni, mint a téglát.
– Mi a holnapi terv?
– Az, hogy majd én őrködöm, ti pedig pihentek – zendült fel egy harmadik hang is az előszobában. Jimin és Namjoon egyszerre fordultak Yoongi irányába, aki fegyverét lezseren pihentette jobb vállán. – Remélem, nem haragszotok meg, ha azt mondom, hogy nem bíznám ezt rátok – vonta fel cinikusan az egyik szemöldökét.
– Ugyan, dehogy – válaszolt hasonló mimikával Namjoon. – De nem válaszoltál a kérdésemre – tette keresztbe karjait.
Jimin szemeit forgatva fordított nekik hátat, majd baktatott le a pincébe vezető létrához, ahol aztán mégis csak megtorpant. Kettejük közül Namjoon volt az, aki szembe mert szállni Yoongival, s hangot mert adni esetleges nemtetszésének. Úgy gondolta, Yoongi emiatt kedveli őt, akármennyire is próbálta azt mutatni, hogy bosszantja az ellenvetés.
S ez így is volt. Yoonginak tetszett Namjoon talpraesettsége, egyenessége és határozottsága, mert úgy vélte, van véleménye, bátorsága, s az ilyen emberek maradhatnak életben egy háború közepette. Ám azt sosem bírta elviselni, ha fölényes hangnemben szóltak hozzá. Pedig ez rá is jellemző volt.
– A holnapi terv az – vette le a válláról a shotgunt Yoongi –, hogy Jimin elhozza a maradék cuccot a garázsból, amíg te összetákolsz két kést és főzöl valamit. Én pedig felderítek egy új területet. Már ki is néztem egy házat nem messze a főutcától.
– Nekünk ebbe miért nincs beleszólásunk? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Jimin, majd újra társai felé fordult. – Jó stratéga vagy, de mi lenne, ha egyszer azt csinálhatnánk, amit mi akarunk?
– Nem kötelezlek titeket semmire – rántott egyet a vállain Yoongi. – Nyugodtan el is mehettek. Feltéve, ha meg akartok halni. – Határozott léptekkel megindult a szék felé, ahol korábban Jimin ült, majd letelepedett rá. – Pontosan tudom, milyen stratégiával élhetjük túl ezt az időszakot, s nem áll szándékomban másképp cselekedni. A ti feladatotok csak annyi, hogy hallgattok rám – fordult feléjük. Tekintete határozottságot és rettenthetetlenséget tükrözött, ami még Namjoonba is belefojtotta a szót. – Ez nem jelent barátságot. Nem lettünk puszipajtások, s akkor sem kötünk vérszerződést, ha véget ér ez a szar. A döntés a tiétek. Én utálok segíteni másokon, mert nekem se szoktak. De ti élhettek a tudásommal és a tapasztalataimmal. Aludjatok rá egyet, vagy most lépjetek ki az ajtón!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése